Még a legnépszerűbb indonéz sziget, a ma már turistaparadicsomként ismert Bali is egészen máshogy festett pár évtizede. Ahol most hotelek és bárok sorakoznak, ott csendes halászfalvak voltak, és a ma nyaralók, szörfösök, búvárok kiszolgálására szakosodott helyiek annak idején halászni szálltak a tengerre vagy a földet művelték. Ebbe a világba ad egy kis bepillantást ez a videó.

Aki ma körbenéz ugyanezeken a helyeken, robogókon repesztő turistákat láthat, aki esténként az olcsó sört öntik magukba, napközben pedig kirándulnak a látnivalóknál vagy kimennek lazulni a tengerpartra.

Ám Bali ezzel együtt még ma is nagyon megkapó, szép sziget. A természeti értékek ugyanúgy csodálatosak, a templomok is állnak, és sokakat megragad a hangulat. Szóval izgalmas hely ez, csak másként, mint mondjuk egy évszázada. Ennek illusztrálására is kerestem néhány látványos filmet.